Kikapós gall komédiák várják márciusban éjszaka a FilmBox HD nézőit!
Spóroljon velünk: márciusban a felhőtlen szórakozáshoz ki sem kell tennie a lábát otthonából.
A FilmBox HD műsorán négy éjszaka-négy remek francia vígjáték várja, a műfaj legnagyobbjaival.
Március 19-én, szombaton 23:55 perctől a Ketten az egyben című komédia várja a nézőket a FilmBox HD-n. Gilles Gabriel, a nyolcvanas évek popsztárja a nagy visszatérés előtt áll. Egykori nagy slágerét újra játsszák a rádiók, és minden adott, hogy újra a csúcsra érjen. Vagyis adott lenne, ha Gilles nem ütné el véletlenül Ranut, a kelekótya könyvelőt
A baleset következtében Gilles nem elég, hogy meghal, de lelke Ranu fejébe költözik. A bogaras aktakukac koponyájában enélkül is elég nagy volt a zűrzavar, de most, hogy két albérlő próbál osztozkodni rajta, teljes a káosz! A film egyik főszereplője a francia világsztár: Daniel Auteuil.
A francia filmek március 26-án éjfél után is terítékre kerülnek, ekkor a Zárlatos pasi című vígjáték lesz látható. Georges Pal egy sikertelen forgatókönyvíró. Nem sikerül befutnia és egy este, miután leissza magát, megrázza az áram. Ahogy feleszmél, rá kell jönnie: teste már nem engedelmeskedik az akaratának és hangja egy idegesítő rajzfilm-figurát utánoz. Először azt, hiszi, ez csak egy rossz vicc, de hamar rá kell döbbennie a szomorú valóságra. Ellátogat barátnőjéhez, ezt azonban nem biztos, hogy kellett volna…
Az elmúlt évek egyik legnagyobb francia sikersorozata folytatódik: az Asterix az Olimpián című filmet március 29-én, 21 órától vetíti a FilmBox HD. A zseniális francia vígjátékban mindenki verseng mindenkivel: Brutus Cézár helyére tör, a szerelmesek kedvesükért küzdenek, a világsztárok pedig egymás sarkát tiporják a filmvásznon. A gallok pedig még mindig gallok. Csak, hogy néhány nevet említsünk: Alain Delon, David Beckham, Gérard Depardieu, Jean-Claude Van Damme.
Ketten az egyben, 2011.március 19., 23:55, FilmBox HD
Zárlatos pasi, 2011. március 26., 00:10, FilmBox HD
Asterix az Olimpián, 2011. március 29., 21:00. FilmBox HD

Francia, spanyol, német szinkronizált családi kalandfilm, vígjáték.
Eredeti cím: Astérix aux jeux Olimpiques
Gyártó: Canal+, La Petite Reine, Pathé 2008
Rendezte: Frédéric Forestier és Thomas Langmann
Írta: Alexandre Charlot és Olivier Dazat
Fényképezte: Thierry Arbogast
Zenéjét szerezte: Frédéric Talgorn
Szereplők: Gérard Depardieu, Clovis Cornillac,
Alain Delon, Beno?t Poelvoorde,
valamint Michael Schumacher, Zinédine Zidane, Nathan Jones Tony Parker és Amélie Mauresmo.
Gyermekkori álomként kezdődött: Thomas Langman arról álmodozott, hogy ő maga vigye vászonra Asterixet. És ő az, akitől az apró gallok kalandjainak megfilmesítési ötlete is ered.
Mindig is nagy rajongója volt Goscinny és Uderzo képregényeinek, és szentül hitt a teljes életnagyságú feldolgozás sikerében.
Az ASTERIX ÉS OBELIX-nek /Asterix et Obelix contre César, 1999/ Franciaországban 9 millió nézője volt. Az ASTERIX ÉS OBELIX: A KLEOPÁTRA KÜLDETÉS-nek 2002-ben 15 millió. Ekkor született meg a harmadik terv: Thomas Langmann úgy döntött, most már ő veti bele magát az ötlet megvalósításába is.
Igen hamar kiválasztotta a feldolgozásra szánt témát, mégpedig a ASTERIX AZ OLIMPIÁN-t, mert mint mondja, ez a leglátványosabb Asterix-kaland.
A leginkább moziszerű, amely már a témájánál fogva is lehetőséget kínál arra, hogy különféle nemzetiségű színészek játsszanak benne. Ideális anyagnak találta ahhoz, hogy egy olyan filmet forgasson belőle, amely egyszerre vígjáték, ugyanakkor követi a nagyszabá-sú történelmi filmek hagyományait is, sőt még akció- és kalandfilm jellege is lehet.
Az ASTERIX AZ OLIMPIÁBAN két fő irányvonal adott. Az egyik a Cézár és Brutus közti párviadal. Brutus Cézár fogadott fia, akinek más se jár a fejében, mint hogy Cézár lehessen Cézár helyett. A másik vonal egy szerelmi szál egy fiatal gall és a görög hercegkisasszony között. Ugyanerre a nőre Brutus is feni a fogát, de kezét az apja az olimpia győztesének adja. Itt lép közbe Asterix és Obelix is, akik honfitársuk segítségére igyekszenek, hogy az elnyer-hesse a hölgy kezét és ily módon diadalmaskodhasson a szerelem. Brutus és a fiatal gall kö-zött olyan versengés alakul ki, amely nem feltétlen a fair-play elemeit hordozza magában.
Miután a képregényben is felvillan egy pillanatra, így a filmbe is belevarázsoltak néhány jele-netet, ahol a nagy sportlegendák segítenek a csábításban, és a kaland presztízsének emelésé-ben: Michael Schumacher Jean Todd istállójából indul kocsiversenyre, Zinédine Zidane, igazi egyiptomiként rúgja a labdát, vagy Tony Parker, aki megmutatja, milyen is lehetett az őskosarazás.
A film a sportról, nemes versengésről és barátságról szól. .no és persze a totá-lis hülyeségről!
GAME OF FOUR
vígjáték, romantikus, 88 perc
Franciaország, 2007.
Rendező: Bruno Dega, Jeanne Le Guillou
Szereplők: Francois Cluzet, Mathilde Seigner, Roschdy Zem, Alice Taglioni
Mikor Carole (Alice Taglioni - Topmodell a barátnőm) és Lionel (Francois Cluzet - Paris) rádöbben, hogy párjaik megcsalják őket, méghozzá egymással, elhatározzák, hogy szövetséget kötnek arra, hogy kölcsönösen megmentsék egymás házasságát. Franciásan könnyed vígjáték sok-sok nevetéssel és romantikával a Szerelmem, Szarajevó írójának rendezésében.
LA PERSONNE AUX DEUX PERSONNES
Gyártási év: 2008
Rendezte: Nicolas Charlet és Bruno Lavaine
Szereplők: Daniel Auteuil (Topmodell a barátnőm, Csak Ön után!, Éretlenek, Addig jár a korsó a kútra), Alain Chabat (Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, Szívem csücske: Chouchou), Marina Fois (A pokoli torony balekjai)
Gilles Gabriel (Alain Chabat - Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés), a nyolcvanas évek popsztárja a nagy visszatérés előtt áll.
Egykori nagy slágerét újra játsszák a rádiók, és minden adott, hogy újra a csúcsra érjen. Vagyis adott lenne, ha Gilles nem ütné el véletlenül Ranut (Daniel Auteuil - Csak Ön után!, Éretlenek), a kelekótya könyvelőt.
A baleset következtében Gilles nem elég, hogy meghal, de lelke Ranu fejébe költözik.
A bogaras aktakukac koponyájában e nélkül is elég nagy volt a zűrzavar, de most, hogy két albérlő próbál osztozkodni rajta, teljes lesz a káosz!
INCONTRÔLABLE
Színes francia filmvígjáték.
A film eredeti címe: Incontrôlable
Játékidő: 88 perc
Gyártás éve: 2006
Rendezte: Raffy Shart
Forgatókönyv: Raffy Shart
Főszerepben:
Michaël Youn, Hélene de Fougerolles, Thierry Lhermitte
Georges Pal (Michaël Youn) forgatókönyvíró.
Nem sikerül befutnia, bármilyen keményen is próbálkozik. Éjt nappallá téve dolgozik, dohányzik és szendvicseken él, majd egy este, miután leissza magát, megrázza az áram.
Ahogy feleszmél, rá kell jönnie: teste már nem engedelmeskedik az akaratának és hangja egy idegesítő rajzfilm-figurát utánoz. Először azt, hiszi, ez csak egy rossz vicc, azonban hamar rá kell döbbennie a szomorú valóságra.
A legkellemetlenebb és legmegalázóbb helyzetekbe kerül, majd úgy dönt, megpróbálja kipihenni magát barátnőjénél, Marionnál (Hélene de Fougerolles), egy családi házban. De itt béke helyett egy rémálom kezdődik.
Vérszomjas Csütörtök a FilmBox műsorán!
Márciusban minden csütörtökön, este kilenctől félelem és borzongás várja! Jönnek a Vérszomjas Csütörtökök a FilmBox műsorán és benne mindaz ami undort vagy félelemet vált ki: pókok, polipok. Pedig a csütörtök olyan normális nap volt... eddig.
Az Octopus című alkotásban egy óriáspolip kavarja fel a hullámokat és az érzelmeket. Katasztrófát szenved az Ördögkatlanban egy orosz tengeralattjáró, így veszélyes rádióaktív hulladék keletkezik a tenger mélyén. Évtizedekkel később a CIA az egyik legveszélyesebb terroristáját akarja az Egyesült Államokba csempészni az Ördögkatlanon át.
A helyszínen azonban megdöbbentő felfedezésben lesz részük: egy hatalmas, mutáns óriáspolip csapdájába esnek. A közelben pedig megjelenik egy luxushajó, tele turistákkal.
Az Octopus 2. - Pánik New Yorkban című filmben ismét egy óriáspolip veszélyezteti az embereket. A tengerparti kisvárosban két turistát megtámad egy tengerből kiemelkedő furcsa lény és magával rántja őket a mélységbe.
A legtöbben egy őrült támadására gyanakodnak és két nyomozót is ráállítanak az ügyre. A nyomok alapján egyre biztosabb abban, hogy a támadó nem emberi lény volt. Nem kell sokat várniuk arra, hogy felbukkanjon a gigantikus gyilkos polip.
Az Óriáspókok 2.: Az új invázió című horror az ízeltlábúak elleni harcról szól. Jason és Alexandra miután elsüllyed a hajójuk, egy sötét teherhajón találják magukat. A hajó pedig sötét titkot rejt: a kapitánya ártatlan emberekkel táplálja a hajó mélyén élő szörnyeteget. Hamarosan rájönnek fogvatartóik tervére, akik a mutáns óriáspókot Új-Guineába szállítják egy elmebeteg üzletember megbízásából. A gyilkos bestia szaporodását és pusztítását azonban lehetetlen féken tartani...
Octopus, Filmbox, 2011 Március 17., 21:00
Ismétlés: Március 19., 22:40
Az Octopus 2. - Pánik New Yorkban, Filmbox, 2011 Március 24., 21:00
Ismétlés: Március 26., 22:50
Óriáspókok 2.: Az új invázió, Filmbox , 2011 Március 31., 21:00
Vérszomjas Csütörtökök márciusban a FilmBox műsorán!
(Octopus 2: River of Fear)színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 85 perc, 2001
rendező: Yossi Wein
író: Boaz Davidson, Danny Lerner
forgatókönyvíró: Michael D. Weiss
zeneszerző: Bill Wandel
operatőr: Peter Belcher
díszlettervező: Johnny Breedt
producer: Boaz Davidson
vágó: Cari Coughlin
szereplő(k):
Michael Reilly Burke (Nick Hartfeld)
Fredric Lehne (Walter)
Meredith Morton (Rachel Starbird)
John Thaddeus (Tony)
Stoyan Angelov (X-Ray)
Chris Williams (Payton/X-Ray)
A tengerparti kisvárosban két turistát megtámad egy tengerből kiemelkedő furcsa lény és magával rántja őket a mélységbe.
A legtöbben egy őrült támadására gyanakodnak és két nyomozót is ráállítanak az ügyre.
A polgármester közben egyik alkalmazottjával, Rachellel figyelteti a detektíveket. Nick és Walter a nyomok alapján egyre biztosabb abban, hogy a támadó nem emberi lény volt. Kihajóznak a nyílt Ócánra, ahol nem kell sokat várniuk arra, hogy felbukkanjon a gigantikus gyilkos polip.
színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 100 perc, 2000
rendező: John Eyres
forgatókönyvíró: Michael D. Weiss
operatőr: Adolfo Bartoli
zene: Marco Marinangeli
vágó: Amanda I. Kirpaul
szereplő(k):
Jay Harrington (Roy)
Ravil Issyanov (Casper)
David Beecroft (Jack Shaw)
Carolyn Lowery (Lisa Fincher)
Ricco Ross (Brickman)
Katasztrófát szenved az Ördögkatlanban egy orosz tengeralattjáró, amely Kubának szállított volna nukleáris fegyvereket. Veszélyes rádióaktív hulladék keletkezik a tenger mélyén.
Évtizedekkel később Casper, a világ egyik legelvetemültebb terroristája bombamerényletet hajt végre a szófiai amerikai nagykövetség ellen, menekülés közben azonban a CIA emberei elfogják. Tervük az, hogy Caspert az Egyesült Államokba csempésszék; a titkos küldetés végrehajtására egy közelben tartózkodó kutató tengeralattjáró tűnik alkalmasnak. Útjuk az Ördögkatlanon át vezet, ahol a rejtélyes okokból bekövetkezett hajókatasztrófák okait kellene kutatniuk.
A helyszínen azonban megdöbbentő felfedezésben lesz részük: egy hatalmas, mutáns óriáspolip csapdájába esnek, amelynek feltett szándéka, hogy elpusztítsa a hajót és annak legénységét.
Közben a tengeralattjáró tartózkodási helyétől nem messze a terroristacsoport többi tagja egy luxushajó elfoglalására készül, hogy menekülési útvonalat biztosítsanak vezérüknek...
(Spiders II: Breeding Ground)
színes, magyarul beszélő, amerikai katasztrófa film, 96 perc, 2001
rendező: Sam Firstenberg
író: Boaz Davidson
forgatókönyvíró: Stephen David Brooks
operatőr: Peter Belcher, Plamen Somov
díszlettervező: Valentina Mladenova
jelmeztervező: Sonya Despotova
zene: Serge Colbert
producer: Boaz Davidson, Danny Lerner, David Varod
executive producer: Danny Dimbort, Avi Lerner, Trevor Short
látványtervező: Carlos Da Silva
vágó: Irit Raz
szereplő(k):
Greg Cromer (Jason)
Stephanie Niznik (Alexandra)
Daniel Quinn (Bigelow)
Richard Moll (Dr. Gabec)
Harel Noff (Simmons)
Miroslava Bonjeva (Carolyn)
Peter Antonov (Fernando)
Jason (Greg Cromer) és Alexandra (Stephanie Niznik)
Miután elsüllyed a hajójuk, egy sötét teherhajón találják magukat. A legénység bizarr, a hajó pedig sötét titkot rejt.
A két túlélő nem is sejti, hogy a hajó kapitánya és orvosa ártatlan embereket, elsősorban nőket raboltat el azzal a céllal, hogy a hajó mélyén élő szörnyeteget táplálják. Hamarosan rájönnek fogvatartóik tervére, akik a mutáns óriáspókot Új-Guineába szállítják egy elmebeteg üzletember megbízásából.
A gyilkos bestia szaporodását és pusztítását azonban lehetetlen féken tartani...